Nikkó (japánul 日光市, szó szerinti fordításban „napfény”) egy modern és egy ősi japán város a Tocsigi prefektúra hegységeiben, Honsú szigetén. 140 kilométerre fekszik Tokiótól a Daija folyó mentén a Nantai, Njóho és Taró hegycsúcsok között. Kedvelt úticélja a japán és a külföldi turistáknak egyaránt. Itt található Tokugava Iejaszu és Iemicu sógunok mauzóleumai, és a 767-ben épült Futaraszan szentély. Számos meleg forrás (japánul onszen) is van a település területén. A Nikkótól nyugatra levő hegyek a Nikkó Nemzeti Park részei. Itt található a Csúzendzsi tó és a Kegon vízesés, Japán egyik legszebb vízesése, valamint számos festői erdei ösvény.
A nikkói Tósógú és a Futaraszan szentélyek, valamint a Rinnódzsi templomegyüttes az I-es, IV-es és VI-os kritériumok alapján a UNESCO világörökségének részét képezi 1999 óta.
Nikkó története a legenda szerint 766-ban kezdődött. Ekkor egy Sotó nevű szerzetes, a település történetének egyik legfontosabb alakja, isteni parancsból megmászta a település mellett fekvő Nantai csúcsot és rajta megépítette a Sihonrjúdzsi templomot. A várost övező három hegy az évszázadok során a sintó, majd később a buddhizmus szent helyévé vált. A 12. században Nikkó szentélyei és templomai egyre fontosabb szerepet kaptak hála az akkor uralkodó Minamoto no Joritomónak és a Gendzsi családnak. 1617-ben megkezdődött a Tósógú szentély építése, amit a Tokugava Iejaszu iránti tisztelet jeléül építettek. A modern várost 1954. február 1-jén alapították. 2005. szeptember 1-jén a népesség 62 350 fő volt. 2006. március 20-án Nikkó összeolvadt Imaicsi városával és Asió, Fudzsihara valamint Kurijama falvaival, és így létrejött egy szintén Nikkónak nevezett új város. Az önkormányzat épülete a régi imaicsi városházában kapott helyet. 2006. május 1-jén az újonnan megalakult város lakossága 93 568 fő, területe 1449,87 négyzetkilométer volt. 2007. augusztus 1-jén Nikkó népessége elérte a 94 661 főt.
A három bölcs majom, akik nem hallják, nem beszélik és nem látják a gonoszt.
Új hozzászólás