Bővebben: Ukrajna történelmeUkrajna területe az ókorban

A mai Ukrajna területén az ókorban szkíták éltek. Az i. e. 7. században érkeztek meg a Krím félszigetre a görög gyarmatosítók. A görögök által alapított nagyobb városok: a dór Kherszonészosz (a mai Szevasztopol és Jalta közötti tengerparton), illetve az ión Pantikapaion (a mai Kercs környékén) voltak. Az első időkben jellemző komolyabb kereskedelmi kapcsolatok az anyaország és a gyarmatok között hamarosan lazulni kezdtek. A Nagy Sándori időkben már mint független Boszporoszi Királyság létezett, később Pontosztól, majd Rómától függő terület. A gótok 236-os, majd a hunok kb. 375-ös betörése pár tengerparti kikötővároson kívül szinte mindent elpusztított. Az ókorban a Krím félsziget és környéke nagy mennyiségű gabonát, mézet és kendert exportált a fejlett államok felé, cserébe főként iparcikkeket és textíliákat kapott. Ukrajna északi részén feltételezhetően már az 1. században megjelentek a szláv néptörzsek, őket a 3–4. században germán törzsek, köztük a nyugati gótok követték.

Korai középkor  A Kijevi Rusz részfejedelemségei 1054–1132 között (egyes történészek alapján)[1]

Az 5. századtól kezdve a Krím félsziget lakossága felvette a keresztény vallást, amint Bizánc megszerezte a területet. A 7. század körül kialakuló, a mai Ukrajna keleti felét is magában foglaló Kazár Kaganátusban a zsidó vallás államvallássá lett, ezért itt jelentős zsidó telepek jöttek létre.

Ukrajna területére feltehetően a 7. század körül érkeztek a magyarok. Etelköz és Levédia is a különböző tudományos elképzelések szerint Dél-Ukrajna területén található, ám pontos helyükről a történészek vitatkoznak. A magyarokat 893 körül a besenyők követték. A 9. században varég törzsek vonultak végig északról a Dnyeper folyó mentén új kereskedelmi telepeket alapítva. 860-ban így jött létre Kijev, amely később a keleti szlávok központi városává vált. A 10. századtól kezdve egyre erősödött a szlávok hatalma. Egy 943-ban indított kalandozás során a Kubányi-síkság kazár területeit sikerült meghódítani, és végül 965-ben a sarkeli csatában megdöntötték a Kazár Kaganátust.

A kijevi szláv állam  Klavgyij Lebegyev (1852–1916) festménye: A kijeviek megkeresztelése

1019-ben Novgorod és Kijev egyesülésével létrejött a Kijevi Nagyfejedelemség, amely a Kárpátoktól egészen a Ladoga-tó partjáig terült el. Bölcs Jaroszláv nagyfejedelem felvette a kereszténységet. Egyéb keresztény jellegű építkezések mellett, ő alapította a Kijev melletti Pecserszka lavra barlangkolostort is. Politikájával Róma helyett a görögkeleti Bizánc felé fordult. 1054-es halálával a birodalom fénykorának is vége szakadt, és 1125-ben az állam kis fejedelemségekre (Novgorod, Szuzdal, Lodoméria, Halics, Vlagyimir) esett szét. A legsúlyosabb csapást 1238 és 1240 között a Batu kán által vezetett mongol seregek mérték a keleti szlávokra: a későbbi ukrán területek – köztük Kijev is – az Arany Horda fennhatósága alá kerültek.

A 14. században több szomszédos állam is terjeszkedni kezdett Ukrajna felé, északnyugatról a Litván Nagyfejedelemség, délnyugatról a Lengyel Királyság, északkeletről pedig a Moszkvai Nagyfejedelemség. A század közepére Halics Lengyelországhoz, Ukrajna északi vidéke Litvániához, a kijevi patriarchátus pedig Moszkvához került (1326). A mongol befolyás alatt lévő Krím félszigeten található genovai birtokról, Kaffából indult 1346-ban az egész Európán átgázoló pestisjárvány, amely sok halálos áldozatot követelt magának Ukrajnában is.

 Kamjanec-Pogyilszkij középkori vára

1386-ban létrejött a Jagellók által vezetett lengyel-litván perszonálunió, amely a lengyel dominancia miatt sokszor csak mint Lengyel Királyság szerepel, és amely a 15. századtól mind délről, mind keletről egyre nagyobb fenyegetettségnek volt kitéve. A terjeszkedő Moszkvai Nagyfejedelemség a század végére elfoglalta a mai Északkelet-Ukrajnát, délen a gyengülő Mongol Birodalom három részre szakadt (Kazanyi, Asztrahányi és Krími Tatár Kánság). A Krími Tatár Kánság 1475-ben az Oszmán Birodalom hűbérese lett.

Lengyel, orosz és Habsburg uralom alatt  Ilja Jefimovics Repin: A zaporozsjei kozákok levele IV. Mohamednek Bohdan Hmelnickij ukrán uralkodó 1648 és 1657 között

A 16. században a törökök elfoglalták Lengyelország déli vidékeit is, ahol megindult az önálló kozák (ukrán) állam szervezése. A Bohdan Hmelnickij vezetésével 1648-ban fellázadt kozákok 1654-ben hűségesküt tettek Alekszej orosz cárnak. 1667-ben Oroszország és Lengyelország között felosztották Ukrajnát. 1707-ben kitört a Bulavin-felkelés, a függetlenségért küzdő zaporizzsjai kozákok lázadása, amelyet 1709-ben XII. Károly svéd király támogatása ellenére Poltavánál I. Nagy Péter levert. 1772-ben, Lengyelország első felosztásakor Galícia a Habsburg Birodalomhoz, 1795-ben a harmadik felosztáskor pedig Ukrajna többi része Oroszországhoz került. A 19. század során Ukrajna a cári Oroszország legiparosodottabb, legfejlettebb vidékévé fejlődött. Az antiszemitizmus Ukrajnában is felütötte a fejét, Ukrajna zsidó lakossága pogromok (fosztogatások, kiközösítések) áldozatává vált.

20. század  Tüntetés Kijevben 1917-ben[2]

A 20. században mint minden iparosodott vidéken, Ukrajnában is megindulnak kisebb-nagyobb tüntetések, sztrájkok, amelyek közül az 1905-ös odesszai a szovjet történelemszemléletben nagy hangsúlyt kapott.

1917 végén megalakult a független Ukrán Köztársaság, amelyet 1920-ra a Vörös Hadsereg elfoglalt, így 1922-től Ukrajna Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság néven a Szovjetunió egyik tagállama lett. A mai Ukrajna nyugati vidékei az újonnan létrejött Lengyelország részévé váltak. A Magyarországtól elcsatolt Kárpátalja ugyanakkor Csehszlovákiához került.

A Szovjetunión belül  Bővebben: Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság Egy kiéhezett ember fekszik Harkov utcáján, 1933-ban. A termények kollektivizálása és a szovjet hatóságok általi elkobzása hatalmas éhínséghez vezetett Szovjet-Ukrajnában, amelyet holodomor néven ismernek Harkivi utcakép 1981-ből

A kollektivizálás csúcsán, az első ötéves terv idejében (1928 és 1933 között) egyes becslések szerint mintegy 6–7 millió ember halt meg az éhínség, a holodomor miatt abban az Ukrajnában, ahol a 19. században a világon a legtöbb gabonát termelték.

A második világháború kitörésekor, 1939-ben a Szovjetunió megszállta Lengyelország keleti részét, nagyjából Nyugat-Ukrajnát és Nyugat-Belorussziát. 1941-től a Barbarossa hadművelet szerint támadó németek egész Ukrajnát elfoglalták, ott rablógazdálkodást folytattak, egészen a szovjet csapatok 1942–1944 között tartó támadásáig. 1945. február 4–11. között az akkor Oroszországhoz tartozó, ma vitatott hovatartozású Krímben került megrendezésre a szövetséges nagyhatalmak vezetői között a második világháború utáni rendezés egyik találkozója, a jaltai konferencia. A háború lezártával Lengyelország keleti része, és Kárpátalja is az Ukrán SZSZK-hoz került, illetve 1954-ben az Oroszországi SZSZK-tól Hruscsov egy bürokratikus döntéssel az Ukrán SZSZK-hoz csatolta a Krímet.

1986. április 26-án hajnali 1 óra 23 perckor a Pripjaty folyó mellett fekvő Csernobilban bekövetkezett a történelem legnagyobb atomkatasztrófája. Ennek következményeképp a Kijevtől északra található vidékek, Fehéroroszország déli területei, valamint az oroszországi Brjanszk környéke sugárszennyezetté vált, az erőmű körül kialakított 30 km-es zóna lakóit evakuálták.

A független Ukrajna

Ukrajna 1991. augusztus 24-én kiáltotta ki függetlenségét, amelyet egy december 1-jén megtartott választáson az ukránok többsége támogatott. Az országban azóta többpártrendszer működik. Még ugyanebben az évben kisebb konfliktus alakult ki Ukrajna és Oroszország között a Krím hovatartozásáról. 1994-ben Bill Clinton amerikai és Leonyid Kravcsuk ukrán elnök egyezményt kötött Ukrajna nukleáris fegyvereinek leszereléséről. Ugyanebben az évben Ukrajna, Oroszország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia aláírták a budapesti egyezményt az ország területi integritásának védelméről.

21. század 2000-es évek

2004-ben Leonyid Kucsma elnök bejelentette, hogy nem indul az elnökválasztásokon. Két jelölt mérkőzött meg, Viktor Janukovics, aki mind Kucsma, mind Oroszország támogatását maga mögött tudhatta, illetve Viktor Juscsenko, aki a nyugatra nyitás politikáját tartotta szem előtt. A lezajlott választásokon a hivatalos eredmények szerint parányi többséggel Viktor Janukovics győzött, ám az ellenzék hívei tüntetésekbe kezdtek Kijev utcáin, új választásokat követelve, a keleti régiókban történt választási csalások és megfélemlítésekre hivatkozva. Ez volt a narancsos forradalom. Az alkotmánybíróság végül megsemmisítette a választási eredményeket. A győztes forradalmat követően a nyugati orientáltságú Viktor Juscsenko vált Ukrajna elnökévé.

 A narancsos forradalom egyik vezetője, Julija Timosenko

Viktor Janukovics 2006-ban, négy hónapos politikai válság után lett Ukrajna miniszterelnöke, de csak rövid ideig maradt a posztján, miután a 2007-es választásokat ismét a narancsos forradalmat vezető pártok nyerték, és így Julija Timosenko alakíthatott kormányt. Viktor Janukovics a Régiók Pártjának színeiben 2010-ben a szavazatok több mint 48 százalékával megnyerte az ukrán elnökválasztást.

2010-es évek

2011. augusztus 5-én Julija Timosenkót letartóztatták hivatali hatalommal való visszaélés miatt és a bíróság elé állították. A bíróság október 11-én hét év börtönre ítélte a 2009-es orosz–ukrán gázvitát lezáró, Putyinnal kötött szerződés miatt.[3]

 Az Euromajdan tüntetés Kijevben 2013. december 1-jén

2013 novemberében tüntetések kezdődtek Kijev főterén, a Majdanon, az Euromajdan ellenzéki társulás szervezésében. A tüntetések kiváltó oka az volt, hogy az euro-atlanti integrációból, konkrétan az EU társulási szerződéstől az elnök, Janukovics visszalépett, miután kedvező ajánlatot kapott Putyintól. A tüntetés kitartóan folyt tovább, amíg 2014. február közepén a tüntetők és a rendfenntartó erők közötti véres összecsapásokká nem eszkalálódott. A tüntetések Nyugat-Ukrajna több városára is átterjedtek. Több városban, köztük a kárpátaljai Ungváron is békés hatalomátvétel történt. Az erőszak nemzetközi visszhangot váltott ki és három EU-s külügyminiszter érkezett Kijevbe, hogy közvetítsenek az Euromajdan ellenzéki vezetők és Janukovics között. Ennek eredménye egy egyezmény lett, melyet február 21-én péntek délután írtak alá. Ennek értelmében többek között előrehozott elnökválasztást kellett tartsanak még 2014-ben, és 48 órán belül vissza kellett állítani a narancsos forradalom után született 2004-es, az elnöki jogköröket korlátozó alkotmányt. A megállapodást mind Janukovics, mind az ellenzéki vezetők, mind a három EU-s külügyminiszter aláírta. A tárgyalásokon részt vevő orosz küldött azonban nem írta alá.

Ugyanakkor az Euromajdan tüntetői továbbra is a téren maradtak, és nem fogadták el az egyezményt. Janukovics azonnali lemondását és a halálos áldozatokkal járó összecsapások felelőseinek törvény elé állítását követelték. 2014. február 22-én a parlament bizalmatlansági szavazás után felmentette Janukovicsot, majd elfogadott egy új törvényt, melynek értelmében kiengedték a börtönéből Julija Timosenkót is.

 Oroszpárti tüntetés kezdődött Doneckben 2014. március 9-én Bővebben: 2014-es oroszbarát zavargások Ukrajnában és 2014-es krími válság

2014. február 26-án Putyin rendkívüli katonai gyakorlatot rendelt el az orosz hadsereg harckészültségének ellenőrzésére az Ukrajnával határos területeken.[4] Majd Oroszország megindította a Krím félsziget megszállását az ott élő orosz kisebbség érdekeinek biztosítása ürügyén (a Krím népességének többsége orosz nemzetiségű, sokuk orosz állampolgársággal is rendelkezett). Március 18-án bejelentették a Krím egyesülését Oroszországgal[5] és március 21-ig Oroszország annektálta a félszigetet.

 Bővebben: Novorosszija (állam), Kelet-ukrajnai háború, Minszki jegyzőkönyv (2014) és Minszki jegyzőkönyv (2015)

Ezzel egyidőben, illetve ezt követően 2014 márciusában már felfegyverzett félkatonai alakulatok kezdtek a központi hatalomtól függetlenül önkényes „rendfenntartó” tevékenységekbe az ország délkeleti térségében, orosz (és ukrán) eredetű fegyverzetben. Rendőrőrsöket vettek ellenőrzésük alá és ukrán laktanyákat vettek blokád alá, majd foglaltak el és jutottak katonai felszerelésekhez. Április 7-én önhatalmúlag kikiáltották a Donyecki Népköztársaság függetlenségét, majd a hónap végén, 27-én pedig megalakult a Luganszki Népköztársaság is, konföderált uniójuk egy hónappal később jött létre Novorosszija („Új-Oroszország”) néven. A kijevi kormányzat megpróbált kellő mértékű erőszakszervezeti fellépéssel élni (Kijev tavasszal általános mozgósítást rendelt el a sorköteles lakosság köreiben), azonban ez kevésnek bizonyult, a katonai összetűzések végül NATO és EBESZ nyomásra nem szélesedtek ki, ettől függetlenül a civil lakosságot érő konfrontáció folyamatos, a polgári lakosság jelentős számban, százezres nagyságrendben menekült Nyugat-Ukrajna felé. Mindkét fél részén történtek erőszakos túlkapások, háborús bűncselekményekre utaló események. Egyik ilyen vitatott esemény során, július 17-én tisztázatlan okokból lelőtték a Malaysia Airways egyik utasszállító repülőgépét. A Donyecki területen történt baleset (vagy merénylet) nyomozását a szeparatisták igyekeztek hátráltatni. Az áldozatok száma a 2014-es évben több ezerre tehető, a menekültek száma fél-egymillió közötti, közülük 5-600 ezren Oroszországba menekültek át. Oroszország nem ismerte el a felkelők aktív támogatását (a diplomáciait igen), azonban több forrásból következtethető orosz eredetű fegyverzet az Ukrajnából kiszakadni vágyó csapatok soraiban. Az ENSZ, és egyes tagállamai, nyomására végül Minszkben több békéltető egyezmény született. Oroszország intervenciós törekvéseinek mérséklésére nemzetközi gazdasági szereplők, többek között az EU is, gazdasági szankciókat léptettek életbe Moszkvával szemben, illetve az Nemzetközi Valutaalap pénzügyi támogatást nyújt Ukrajnának a kilátástalan állapotok kezelésére.

A 2014-es előrehozott elnökválasztás eredményeként Petro Porosenkot választották meg Ukrajna elnökévé. Az eredetileg 2015-ben esedékes választást a 2014-es ukrán forradalom következtében változtatták meg. Porosenko a szavazatok 54,7%-ával nyerte meg a választást.[6]

A 2019-es elnökválasztáson az ország addigi elnöke, Petro Porosenko elvesztette a választást. Egy tv-film sorozat főszereplőjeként a nézők által korábban is jól ismert, de a politikában és a közigazgatásban teljesen járatlan színész és producer, Volodimir Zelenszkij nagy fölénnyel nyert. Május 20-ai beiktatását követően július 21-ére előrehozott parlamenti választást írt ki és kezdeményezte a választási rendszer módosítását. Az indítvány napirendre tűzését azonban a Porosenkót támogató többségű parlament elutasította.[7]

2020-as évek  Bővebben: 2021–2022-es orosz–ukrán krízis és 2022-es orosz invázió Ukrajna ellen

Az orosz–ukrán krízis eszkalálódása során 2022. február 21-én Oroszország hivatalosan elismerte a kelet-ukrajnai szakadár donyecki és luganszki „népköztársaságokat” és „békefenntartónak” nevezett csapatokat küldött a területre.[8]

2022. február 24-én hajnalban az orosz hadsereg megtámadta Ukrajnát.[9]

2022 júniusában az Európai Tanácstól megkapta az EU tagjelölti státuszát.[10]

2022. szeptember 30-án beadta a NATO-hoz a csatlakozási kérelmét.[11]

↑ Szvjatoszláv és I. Vlagyimir hódításai ellenére a kijevi Rusz nem rendelkezett tartósan fekete-tengeri partvidékkel. A krími szláv jelenlét – jóllehet a szovjet szakirodalomban elterjedtnek számított – történetileg nehezen bizonyítható. ↑ Идеалисты из Центральной Рады,. day.kyiv.ua. (Hozzáférés: 2022. február 22.) ↑ Hét évet kapott a volt miniszterelnök – Index, 2011. október 11. ↑ Ellenőrizteti az oroszok harckészültségét Putyin – hvg.hu, 2014. február 26. ↑ Fegyvert fogtak az ukrán katonák (magyarhirlap.hu). [2014. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. március 18.) ↑ Nyugat.hu: Porosenko nyerte az ukrán elnökválasztást (magyar nyelven). www.nyugat.hu, 2014. június 3. (Hozzáférés: 2023. január 31.) ↑ Роспуск за свой счет (Kommersant.ru, 2019-05-22) ↑ Putyin elismerte a szakadár területeket - Most akkor jön a háború? (magyar nyelven). Portfolio.hu. (Hozzáférés: 2022. február 22.) ↑ Ukraine: Russia has launched 'full-scale invasion', 2022. február 24. (Hozzáférés: 2022. február 24.) ↑ 444.hu: Ukrajna és Moldova is megkapta a tagjelölti státuszt az EU-tól (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2022. június 23.) ↑ Forráshivatkozás-hiba: Érvénytelen <ref> címke; nincs megadva szöveg a(z) :0 nevű lábjegyzeteknek